A vámpír egy mitikus lény a népi kultúrában, rendszerint egy újraélesztett emberi holttest, ami emberi vagy állati véren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom vagy átváltozás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpírizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik. A vámpírok gyakori szereplők a horror-és fantasy-irodalomban.

A vámpírizmus a történelemben és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik; rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz. Bizonyos helyeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus egy ritkábban előforduló formája a kannibalizmusnak.

A zoológiában a vámpírizmus a piócákra, szúnyogokra, fagyöngyre, vámpír denevérekre és egyéb organizmusokra utal, amik más élőlények testnedvein élő élősködők. a vámpirok tőrténete a következő: a vámpirokat azért hozták létre hogy ügyeljenek az emberi világ gyarnokságára,kezdetben halhatatlanok voltak de szembe szegültek a leghatalmasabb szervell a deomeoes szővetséggel akik fenntartják a jó és a rossz egyensúlyát. igy a vámpirokat megfosztották halhatatlanságuktól es élüldőzték őket a legsőtétebb helyekre ahol a világ végéig élniűk kell az átok fogott is és azota nem járhatnak a fényben mert az átok örök az átok él az átok halhatatlan.

Egy igen érdekes eleme (valakije) az emberiség mondáinak, tekintve, hogy szinte a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható a vérszívó/vérivó lény motívuma. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudatalattijából származó kép, vagy magyarázhatjuk a porfíria és pellagra nevű betegségek kialakulásával és vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával.

Ha a történeti múltat tekintjük, a vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérüket szívják. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagy brukolakhosz, így hívták az ókori görögök az általunk ma ismert vámpírt. A régi Asszíriában az ekimmu volt ismert. Ez életében ember volt, de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkor ekimmu lett belőle. Ennek következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban vérszívóként funkcionált.

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.